Thomas Sanglor

Végzettség

A szövegnél minden jog fenntartva!

 

 

A témához kapcsolódó végzettségem parapszichológus, amit a Mantra Alternatív Természettudományi Szabadegyetemen szereztem meg 2003-ban. A honlapot olvasva az születhet meg az olvasóban, hogy Tamás csak az álmokkal és a Tudatosság Álomúton történő megvalósításával foglalkozik. Ez a feltételezés egyszerre igaz és téves. Igaz, mert az álomból való Ébredés a fő törekvésem, de itt gondolni kell arra, hogy a tudatosság nélkül követett ébrenléti életforma is egy kezeletlen álomhoz hasonlatos. Emberi természetünkben elég sok a szerepjátszás, a hamis, felületes életforma, így az álomból való ébredés elég tág fogalmat jelent a számomra. Így elmondhatom magamról, hogy több olyan spirituális témával is foglalkozom, amelyeket általában nem szoktak kapcsolatba hozni az Álomúton elérhető Ébredéssel, én viszont igen. Az Álmodás képessége egy teremtési formára emlékeztet minket. Az ébrenlétnél azt szoktuk meg, hogy a teremtésünk kezdőpontjából egy végpontba jutunk el. A lineáris formában született felfogás, értelem, tapasztalat a teremtés, alkotás egy szeletét, választható útvonalát mutatja meg. Az Álmodás viszont megtanítja azt, hogy a teremtés igazán sokféle irányban haladhat, terjedhet és hatása több lélektani réteget mozgósít. Az Álmodástannal nem csupán az álmok egyénre gyakorolt hatásaival foglalkozok és nem csupán az áloméletben megvalósítható Tudatossággal, hanem mindazzal, amire az Álmodás képessége, jellemzői, törvényei megtanítanak. Sokan nem is tudják, hogy egyes gyakorlataik, ösztönösen végzett spirituális munkájuk szervesen kapcsolódik az álmodói képességüket átható, működtető törvényvilághoz. Az előadásaim, az Álmodástan egyedisége abban mutatkozik meg, hogy a saját tapasztalataim leszűrt lényegét foglaltam rendszerbe, amelyek fő témája a Tudatosság és Ébredés fokozása az ébrenlétnél és az alvás közben tapasztalható módosult tudatállapotoknál. Az én tanításomban nem arról van szó, hogy a nappali élet gyakorlója más Tudatosságra törekszik, mint az, aki az éjjeli életében végez munkát. A Tudatosság és Ébredés Egy Értéket képvisel, ennek pedig van az Álmodási úton és az ébrenlétnél is megtapasztalható változata. Arról van szó, hogy egyszer az ébrenlétnél ismerünk fel valamit, máskor pedig az álomvalóságban tett utazásaink alkalmával. De az Álmodástan szerint minden sík valahol egy Álomsíknak tekinthető, így az ébrenlétben végzett munka is szervesen kapcsolódik az Álomúthoz, úgy, mint Ébredést szorgalmazó terület. A törekvés az, hogy vegyük észre a minket uraló illúziókat az ébrenlétnél és álmodásnál. Mindkét állapotban találkozhatunk kötött, kettősségtermészetben tartó nézőpontokkal, amelyekből Ébrednünk kell. Az Illúzió a Valóságnak egy olyan változata, választható dimenziója, amely ugyan nem rendelkezik Abszolút léttel, természettel, mégis képes a Figyelmet megkötni. Így az első feladatok között a Figyelem Természeteinek megismerésére fókuszálunk, hogy rálássunk, megértsük, mit miért választunk. Vannak, akik az ébrenlétben végeznek több előkészítő gyakorlatot az Ébredés, a Tudatosság fokozására, mások az alvást használják arra, hogy alvásuk ne szunnyadás és álmodozás legyen, hanem Ébredés az előállt módosult tudatállapotban. A két valóság eredményei mindenképpen támogatói egymásnak, a bennük elért Tudatosság és Felismerés pedig Gazdag Önismeretet biztosít. A fenti sorokból jól látszik tehát, hogy az Álmodástannal egy spirituális értékrendet, eszmét képviselek. Említettem, hogy parapszichológusként végeztem 2003-ban. A parapszichológia nem keverendő össze az állami oktatásban szereplő pszichológiával! A parapszichológia Magyarországon egy alternatív terület, ami kielégítheti a szabad szellemű érdeklődést, érdekes összefüggésekre mutat rá, ami sok tekintetben más a hagyományos és elfogadott pszichológiánál. A parapszichológia az élet rejtelmeire, titkaira, összefüggéseire nem csak hagyományos formában keresi a válaszokat, hanem olyan alternatívákat, elképzeléseket is bevon a megismerés miatt, amelyek elrugaszkodottak az ismert és elfogadott realitásoktól. Így az új nézőpontok figyelembevételével ösztönözhet más tudományágakat és kelthet részükről érdeklődést. Amire figyelni kell, hogy a Tudat rejtélyeinek kutatását Józan formában és körültekintően kell végezni, ha nem akarunk a tévedések zsákutcájában kikötni. A honlapon néhány helyen használok olyan szavakat, amelyek a pszichológia terén belül is használatosak, de ezeket a Spirituális nézeteimhez igazítottan alkalmazom, használom. Ezt mindenki tartsa szem előtt. Az előadásaimon, tanfolyamaimon, táborokban az oktatásaim végén nincs oklevél adás, nincs diploma, nincs kinevezés vagy egyéb okmányok kiállítása, átadása. Egyéni vállalkozóként dolgozom, s az Álmodástannal kapcsolatos ismeretterjesztő előadás a vállalkozás résztevékenysége. Saját tapasztalataimra és a tudomány jelenlegi álláspontjait figyelembe véve ismeretekkel, alternatív megközelítésekkel igyekszek segíteni, hogy az ember megértse magát egy másik nézőpontból is. A témák a hallgatóság részére saját felhasználásra kerülnek és azt a célt szolgálják, hogy az önismeret egy érdekes változatával színesítsék az életüket.

Nem tisztem terápiás kezelések adása! A személyes konzultációkon és tanfolyamokon sajátos, alternatív és Spirituális megközelítések történnek, itt-ott utalva a tudomány és pszichológia fontosságára. A tudatos álmodással kapcsolatos átbeszélések, útbaigazítások, javaslatok, saját technikai tippek is szintén egyedi és alternatív útvonalon történnek a vállalkozás törvényes keretein belül, helyenként utalva, idézve szakemberek munkáit.

 

Fontos! Az előadásaimra, tanfolyamaimra, táboraimba, személyes konzultációimra nem jelentkezhetnek azok az egyének, akik pszichológiai és/vagy pszichiátriai kezelés alatt állnak! Nem jöhetnek a mentálisan labilis, gyenge idegzetű, ájulásra hajlamos emberek! Aki az említett gondok valamelyikével küszködik, ne olvassa, ne használja a honlapot, annak szövegeivel ne ismerkedjen! A honlapon szereplő információkat mindenki felelősségteljesen, a saját érdeklődésének kielégítésére olvassa! A megfogalmazásoknál törekedtem a közérthetőségre és arra, hogy az információk a követhető, felfogható valóság szintjén maradjanak, de a kérésem az, hogy Ne használja és olvassa olyan ember, aki úgy érzi összekuszálódik benne az álom és ébrenléti valóság érzékelése! Soha ne alkalmazz olyan eljárást, technikát, gyakorlatot, ami a magad és mások egészségét, életét veszélyezteti vagy károsítja!  

A jegyzetek, könyvek, a honlapon szereplő írott szövegek a sajátjaim és ezek mindegyike jogvédett, így aki használ belőle, kérem tegye mellé a nevem. A másoktól idézett részek forrását, az idézetek után találhatjátok meg.

A honlapon szereplő képek a Pixabay.com-ról származnak. Forrásuk a Kapcsolat menüpont antik változatán található.

Egyéni vállalkozóként kézművességgel is foglalkozunk. A bátyám, aki szintén parapszichológus (ifj. Molnár Gábor) bőrművességgel, én pedig fafaragással. A bátyám alkotói oldala: https://hu-hu.facebook.com/egyedibormunkak/

Amint a logó engedélye megérkezik, az oldalon több kézműves termék lát majd napvilágot, amiken az Álmodástan logóját tüntetjük fel, hogy tárgyi formában is reklámozva legyen az Ébredés fontossága. Így, aki látogató és segíteni kívánja az oldalt, a neki tetsző termékek megvásárlásával eleget tehet ennek. Akik pedig a Szellemiségben is részesedni kívánnak, azokkal találkozom az előadásokon, tanfolyamokon, táborozások alkalmaival. Köszönet minden Jó érzésű látogatónak és olvasónak!